2011.12.13. Córdoba, Argentína
Este elbúcsúztam a csoportomtól [akikkel Humahuacában utaztam] és mentem a buszállomásra, mert este tízkor indultam Córdobába. Ezek a távolsági buszok [micro], talán már írtam, nagyon felszereltek, az ülés akár 180 fokig dönthető, és kapunk ételt, takarót, párnát, és utaskísérőt is. Ennek ellenére nagyon nehezen tudok így is aludni. Vacsora után probáltam elhelyezkedni, de pont felettem világított a vészkijáratot jelző lámpa, így átültem egy másik fotelba. Arra ébredtem, hogy az utaskísérő bácsi magyaráz, hogy ez a hely foglalt, majd mikor kérdeztem, hogy hol van szabad hely, közölte, hogy mégsem foglalt, maradjak nyugodtan. Újabb kísérlet az alvásra. Fél óra múlva utaskísérőnk felbukant és az olvasólámpát a szemembe gyújtva megkérdezte, hogy jól alszom-e. Mondtam, hogy próbálkoznék én, csak azt a lámpát oltaná el. Ennél az ülésnél a légkondi nem zárt rendesen, így átküldött egy távolabbi fotelba, hogy ott jobban fogok tudni aludni. Átköltöztem, majd ő elment.
Este elbúcsúztam a csoportomtól [akikkel Humahuacában utaztam] és mentem a buszállomásra, mert este tízkor indultam Córdobába. Ezek a távolsági buszok [micro], talán már írtam, nagyon felszereltek, az ülés akár 180 fokig dönthető, és kapunk ételt, takarót, párnát, és utaskísérőt is. Ennek ellenére nagyon nehezen tudok így is aludni. Vacsora után probáltam elhelyezkedni, de pont felettem világított a vészkijáratot jelző lámpa, így átültem egy másik fotelba. Arra ébredtem, hogy az utaskísérő bácsi magyaráz, hogy ez a hely foglalt, majd mikor kérdeztem, hogy hol van szabad hely, közölte, hogy mégsem foglalt, maradjak nyugodtan. Újabb kísérlet az alvásra. Fél óra múlva utaskísérőnk felbukant és az olvasólámpát a szemembe gyújtva megkérdezte, hogy jól alszom-e. Mondtam, hogy próbálkoznék én, csak azt a lámpát oltaná el. Ennél az ülésnél a légkondi nem zárt rendesen, így átküldött egy távolabbi fotelba, hogy ott jobban fogok tudni aludni. Átköltöztem, majd ő elment.
Pár perc múlva olvasólámpa újra a szemembe gyújtva, megjelent egy takaróval, hogy ha fázom, nyugodtan használjam, Bolíviában vette, és akkora, hogyha két székkel mellém ül le, ő is simán be tudna még takarózni vele. De elég neki Córdobában visszaadnom, mielőtt leszállok. Nagyon megköszöntem, már mindenre helyeseltem, csak hagyjon aludni. Hajnali két óra lehetett. Ekkor megkérdezte, hogy leülhet-e mellém, és hogy mésélnék-e neki arról, hogy merre jártam eddig Argentínában. Hiszen mikor lenne jobb alkalom a beszélgetésre, ha nem hajnali kettőkor!
Azt hittem, hogy felrobbanok, de illedelmesen elmondtam neki dióhéjben, hogy merre jártam, közben nagy ásításokkal probáltam jelezni, hogy későre jár a csevegéshez. Felállt, majd elment. Én meg úgy döntöttem, hogy jobb a békességnek, ha visszamegyek eredeti helyemre, és a vészkijárat világítási problémát megoldom azzal, hogy a kabátomat a fejemre húzom. Fél óra múlva megint a kislámpa a fejemben, mégis kellett neki a bolíviai takarója, és hozott helyette egy másikat. Azt hiszem, itt már félálomban rászóltam, hogy nekem mindegy, hogy melyik takaró, hogy hol alszom és hogyan, csak hadd probáljak meg végre aludni. Ezután ha elment a fotelem mellett, már a cipőjének a zajára is ment fel bennem a pumpa, de reggelig már nem történt újabb ébresztés :)
Néha már olyan vagyok, mint egy csöves, két napja nem fürödtem. Egyből Humahuaca után már szálltam fel a buszra, mindenféle kaját meg innivalót elraktározok a hátizsákomba, mert sosem tudom, hogy mikor vagy hol tudok legközelebb enni, és ruhákat is mosnom kéne. Córdobában eddig befizettem egy holnapi utat, megyek jezsuita templomokat nézni, illetve megvettem Buenos Airesbe a jegyemet holnap éjszakára. Most megyek mosni és picit aludni ezután a csodás éjszakai buszút után.
Találtam egy kis üzletet a főtéren, ahol helyben készítik a tipikus argentin édességet, az alfajort. Vettem is egy mandulás és kókuszos ízűt kiprobálni, majd mikor az eladó bácsi elárulta, hogy Santiago de Compostelából származik, és elcsevegtünk a városról, megajándékozott két argentin festményt ábrázoló kártyanaptárral.
Az argentin városokban nem nehéz eltévedni. A koloniális időben határozott tervek szerint építették fel őket: középen van egy főtér, itt található a városháza (cabildo), a katedrális, a közelben a kormányzó háza és egyéb templomok. A főtértől kifelé pedig négyzethálós elrendezésben vannak a háztömbök. Körút nincs, csak párhuzamos-merőleges utcak. A háztömbök (cuadra) négyzet alakúak, általában száz méter hosszúak, és a számozás egyik saroktól a másikig százasával ugrik. Az argentinok a távolságot nem úgy mérik, hogy hány perc alatt lehet megtenni, hanem hogy hány utcasarokra van valami. Egy utcasarok tehát száz métert jelent, a számozás pedig a főtértől kezdődik. Én most a 475 szám alatt lakom, tehát négy sarokra vagyok a főtértől.
A hostelben három szobatársam volt: egy kolumbiai lány (Natalie), egy holland fiú (Laurent) és egy kubai (Mario). Natalie itt tanul Córdobában, és mivel önkéntesként besegít a hostel recepcióján, a szállásért nem kell fizetnie. Laurent nemrég végezte el a középiskolát, aminek örömére hét hónapos utazást tesz Dél-Amerikában. Hogy ezt az időt túlélje, elvégzett itt Córdobában egy gyorstalpaló spanyol kurzust, úgyhogy pont annyi lövése van a spanyolról, hogy semennyi. Hátizsákjának tartalma volt egy sátor, főzőedények, egy póló, egy nadrág és egy cipő. Nem izgulta túl a dolgot.
És hát itt volt a kubai gyöngyszem, aki azt állította magáról, hogy politikai menekült, hogy apukája Fidel Castro katonai orvosa, ő maga pedig eddig négy filozófiai témájú könyvet írt és nem mondhatja el, hogy hogyan menekült át az argentin határon, mert akkor engem másnap elvinne a CIA kihallgatni, akiknek egyébként dolgozik. Ha ez még nem lett volna elég, teljesen komoly arccal közölte, hogy másnap utazik egy nudista rezervátumba, mert szeret pucéron járkálni. Mikor már éppen tolta volna le a nadrágját, megfenyegettem hogy ne merje ezen hobbiját gyakorolni, mire ő sértődötten elfordult és holland barátunknak kezdte el ecsetelni a tulipánok országa iránti imádatát sebes spanyol nyelvjárással. Szegény Laurent kétségbeesetten bólogatott, és frissen szerzett spanyol nyelvtudásából merítve néha beékelt egy sí-t vagy no-t is. Így telt a délutáni sziesztám.
Ma egy szervezett útra mentem, amelynek keretében meglátogattunk három jezsuita kolostort [Caroya, Jesús María és Santa Catalina], amelyek a 17. század elején épültek. [Hasonló jezsuita redukciókat láttam később Paraguayban.]
Az idegenvezetőnk nem tudom, hogy honnan szerezte a képesítését, de ő volt a múzeumoknak az a látogatója, aki mindent végigtaperolt, szétfeszített, arrébbrakott, miközben a falon függött a "ne nyúlj hozzá" tábla. Emellett minden terem előtt készségesen elmondta, hogy mit láthatunk majd a teremben, amit a bejárati ajtón függő tábla is nagy betűkkel ugyanúgy kiírt :)
Azt hittem, hogy felrobbanok, de illedelmesen elmondtam neki dióhéjben, hogy merre jártam, közben nagy ásításokkal probáltam jelezni, hogy későre jár a csevegéshez. Felállt, majd elment. Én meg úgy döntöttem, hogy jobb a békességnek, ha visszamegyek eredeti helyemre, és a vészkijárat világítási problémát megoldom azzal, hogy a kabátomat a fejemre húzom. Fél óra múlva megint a kislámpa a fejemben, mégis kellett neki a bolíviai takarója, és hozott helyette egy másikat. Azt hiszem, itt már félálomban rászóltam, hogy nekem mindegy, hogy melyik takaró, hogy hol alszom és hogyan, csak hadd probáljak meg végre aludni. Ezután ha elment a fotelem mellett, már a cipőjének a zajára is ment fel bennem a pumpa, de reggelig már nem történt újabb ébresztés :)
 |
| Egyetlenegy képem a távolsági buszokról |
Néha már olyan vagyok, mint egy csöves, két napja nem fürödtem. Egyből Humahuaca után már szálltam fel a buszra, mindenféle kaját meg innivalót elraktározok a hátizsákomba, mert sosem tudom, hogy mikor vagy hol tudok legközelebb enni, és ruhákat is mosnom kéne. Córdobában eddig befizettem egy holnapi utat, megyek jezsuita templomokat nézni, illetve megvettem Buenos Airesbe a jegyemet holnap éjszakára. Most megyek mosni és picit aludni ezután a csodás éjszakai buszút után.
2011.12.14. Córdoba, Argentína
Tegnap sikeresen mostam és a városban is mászkáltam kora este. Córdoba kifejezetten tetszik. Nyugodt, ugyanakkor komoly város, és nagyon szép épületei vannak.
Córdoba az ország földrajzi középpontjában, Buenos Aires-től 700 km-re északnyugatra található. Argentína második legnagyobb városa és püspöki székhely. A városban működik a legrégebbi argentin egyetem. A főváros után a második legjelentősebb kulturális központ, fontos közlekedési csomópont, továbbá ipari központ. (Forrás: Wiki)
Találtam egy kis üzletet a főtéren, ahol helyben készítik a tipikus argentin édességet, az alfajort. Vettem is egy mandulás és kókuszos ízűt kiprobálni, majd mikor az eladó bácsi elárulta, hogy Santiago de Compostelából származik, és elcsevegtünk a városról, megajándékozott két argentin festményt ábrázoló kártyanaptárral.
 |
| A córdobai Katedrális |
Az argentin városokban nem nehéz eltévedni. A koloniális időben határozott tervek szerint építették fel őket: középen van egy főtér, itt található a városháza (cabildo), a katedrális, a közelben a kormányzó háza és egyéb templomok. A főtértől kifelé pedig négyzethálós elrendezésben vannak a háztömbök. Körút nincs, csak párhuzamos-merőleges utcak. A háztömbök (cuadra) négyzet alakúak, általában száz méter hosszúak, és a számozás egyik saroktól a másikig százasával ugrik. Az argentinok a távolságot nem úgy mérik, hogy hány perc alatt lehet megtenni, hanem hogy hány utcasarokra van valami. Egy utcasarok tehát száz métert jelent, a számozás pedig a főtértől kezdődik. Én most a 475 szám alatt lakom, tehát négy sarokra vagyok a főtértől.
A hostelben három szobatársam volt: egy kolumbiai lány (Natalie), egy holland fiú (Laurent) és egy kubai (Mario). Natalie itt tanul Córdobában, és mivel önkéntesként besegít a hostel recepcióján, a szállásért nem kell fizetnie. Laurent nemrég végezte el a középiskolát, aminek örömére hét hónapos utazást tesz Dél-Amerikában. Hogy ezt az időt túlélje, elvégzett itt Córdobában egy gyorstalpaló spanyol kurzust, úgyhogy pont annyi lövése van a spanyolról, hogy semennyi. Hátizsákjának tartalma volt egy sátor, főzőedények, egy póló, egy nadrág és egy cipő. Nem izgulta túl a dolgot.
És hát itt volt a kubai gyöngyszem, aki azt állította magáról, hogy politikai menekült, hogy apukája Fidel Castro katonai orvosa, ő maga pedig eddig négy filozófiai témájú könyvet írt és nem mondhatja el, hogy hogyan menekült át az argentin határon, mert akkor engem másnap elvinne a CIA kihallgatni, akiknek egyébként dolgozik. Ha ez még nem lett volna elég, teljesen komoly arccal közölte, hogy másnap utazik egy nudista rezervátumba, mert szeret pucéron járkálni. Mikor már éppen tolta volna le a nadrágját, megfenyegettem hogy ne merje ezen hobbiját gyakorolni, mire ő sértődötten elfordult és holland barátunknak kezdte el ecsetelni a tulipánok országa iránti imádatát sebes spanyol nyelvjárással. Szegény Laurent kétségbeesetten bólogatott, és frissen szerzett spanyol nyelvtudásából merítve néha beékelt egy sí-t vagy no-t is. Így telt a délutáni sziesztám.
Ma egy szervezett útra mentem, amelynek keretében meglátogattunk három jezsuita kolostort [Caroya, Jesús María és Santa Catalina], amelyek a 17. század elején épültek. [Hasonló jezsuita redukciókat láttam később Paraguayban.]
Córdoba jezsuita birtokai (spanyol: Estancia de Córdoba) a jezsuiták által kormányzott települések misszionáriusok által emelt épületei és birtokai Argentínában, Córdobában, amelyek 2000. óta a Világörökség listáján szerepelnek. Hogy fenntarthassák létesítményeiket, a jezsuiták hat estanciát, vagyis birtokot üzemeltettek Córdoba tartományban, Caroyát, Jesús Maríát, Santa Catalinát, Alta Graciát, Candelariát és San Ignaciót. A birtokok és az épületek kialakítása 1615-ben kezdődött, és a jezsuiták tulajdonában maradtak 1767-ig, amikor III. Károly spanyol király egy rendeletével kiutasította őket a kontinensről. A tulajdonuk a ferencesekhez került 1853-ig, amikor a jezsuiták visszatértek Amerikába. Mindegyik birtoknak van saját temploma és épületei.(Forrás: Wiki)
Az idegenvezetőnk nem tudom, hogy honnan szerezte a képesítését, de ő volt a múzeumoknak az a látogatója, aki mindent végigtaperolt, szétfeszített, arrébbrakott, miközben a falon függött a "ne nyúlj hozzá" tábla. Emellett minden terem előtt készségesen elmondta, hogy mit láthatunk majd a teremben, amit a bejárati ajtón függő tábla is nagy betűkkel ugyanúgy kiírt :)
 |
| Jesús María jezsuita kolostora |
Az utolsó apátságnál már kaptunk idegenvezetőt, aki elmondta, hogy a csupán hetven szobás épületrendszert egy nemes vette meg, és kétszáz éve magánkézen van. Ennek a nemesnek a leszármazottai mára négyszáz családot számlálnak a világ minden tájárol, és karácsony idejére ideutaznak. Ekkor nyáron a kolostor bezár a látogatók elől, mi voltunk az utolsó csoport. A családok egyszerre nem férnek itt el, így minden évben csak kilencven család érkezik, és így jönnek felváltva. A kolostor gyönyörűen karban van tartva, öt kertész és több restaurátor dolgozik az épületeken folyamatosan.
Mindig jó új csoportokkal találkozni, mert akkor megosztjuk egymással, hogy merre jártunk és új információkat kapunk arról, hogy miket érdemes megnézni ott, amerre tartunk. Ez a fajta utazás, amit most csinálok szerintem elég kemény, feszített tempójú. Éjjel buszon utazom több száz kilométert egyik városból a másikba, délelőtt érkezem, a nap folyamán körbejárom a várost és közben megszervezem a következő napi utamat. Másnap egész napos szervezett úton vagyok, általában a városon kívül, ahova nem lehet gyalog eljutni, majd ahogy este visszaérek, már megyek is a buszállomásra, és éjjel megint a buszon alszom, míg utazom a következő városba. A sok utazás, új helyek, új emberek, új információ nagyon fárasztó, ugyanakkor fel is tölt.
Mindig jó új csoportokkal találkozni, mert akkor megosztjuk egymással, hogy merre jártunk és új információkat kapunk arról, hogy miket érdemes megnézni ott, amerre tartunk. Ez a fajta utazás, amit most csinálok szerintem elég kemény, feszített tempójú. Éjjel buszon utazom több száz kilométert egyik városból a másikba, délelőtt érkezem, a nap folyamán körbejárom a várost és közben megszervezem a következő napi utamat. Másnap egész napos szervezett úton vagyok, általában a városon kívül, ahova nem lehet gyalog eljutni, majd ahogy este visszaérek, már megyek is a buszállomásra, és éjjel megint a buszon alszom, míg utazom a következő városba. A sok utazás, új helyek, új emberek, új információ nagyon fárasztó, ugyanakkor fel is tölt.
 |
| A Santa Catalina kertjéről öt kertész gondoskodik |
Találoztam olyanokkal is, sőt leginkább olyanokkal, akik elindulnak és nem tudják, hogy merre tartanak. Megszállnak egy hosteban, eltöltenek ott pár napot, igazán semmit nem csinálnak, csak élvezik a várost, kicsit pihennek, majd ha úgy érzik, mennek tovább. Ez is egy megoldás, de azért fontos tudni, hogy ők ezért az életformáért feladták a munkájukat, és úgy döntöttek, hogy egyik napról a másikra élnek. Ha elfogy a pénzük dolgoznak egy hónapot, majd a fizetésből továbbállnak. Érdekes volt ilyenekkel is találkozni, mert sok ember meg van rémülve már a gondolattól, ha valaki messzire utazik.. de végülis az ember sosincs egyedül :)
